KÉRJÜK, A HONLAP HASZNÁLATA ELŐTT FIGYELMESEN OLVASSA EL A FELHASZNÁLÁSI FELTÉTELEK
Kérjük, jelen honlap, vagy a rajta elérhető szolgáltatások használata előtt, figyelmesen olvassa el a következő kikötéseket. Ha jelen honlapot meglátogatja, vagy használja, vagy innen vásárol, azzal az a honlapra vonatkozó kikötések elfogadását igazolja.
A honlap meglátogatásával, vagy az azon található bármilyen tartalom megtekintésével, és/vagy azzal, hogy a honlapról vásárol, Ön kijelenti és szavatolja, hogy elolvasta, megértette azt itt elmondott kikötéseket, jogosultsággal rendelkezik elfogadásukra, és betartásukra jogi kötelezettséget vállal. Ha ezekkel a kikötésekkel nem ért egyet, kérjük, ne használja ezt a honlapot.
Ezek a kikötések Hakimian Global LLC által a now-thoseoffers.com/ArthroNeo_HU/ honlapon keresztül kizárólagosan értékesített összes termékre érvényesek. Az ezen kikötésekben bekövetkező bármilyen eltérést Hakimian Global LLC köteles megerősíteni. Bármilyen más Kikötések és Feltételek kizártak. A webshopba belépő, és az oldal szolgáltatásait igénybe vevő bármilyen felhasználó kivétel nélkül elfogadja, és kötelezettséget vállal az itt leírt kikötések betartására. Aki az itt elmondott kikötésekkel nem ért egyet, annak számára a webshop által nyújtott szolgáltatások igénybevétele, és az oldalon keresztül végezhető bármilyen ügylet végzése tilos. Az a tény, hogy Ön a megrendelését elküldi, azt feltételezi, hogy Ön elfogadja a jelen kikötéseket és feltételeket, és azok összes pontját.
MEGRENDELÉSEK
A megrendeléseket az Interneten keresztül, a megfelelően kitöltött Megrendelőlap segítségével kell elküldeni, amely a következő címen található: now-thoseoffers.com/ArthroNeo_HU/. Az Ön megrendelése akkor érkezik meg hozzánk, amikor Ön visszaigazoló e-mailt kap a következőről: АrthroNEO. A megrendelés részletes adatai a felhasználó képernyőjén találhatók a megrendelés kitöltése után, és a felhasználó által regisztrált e-mail címre e-mail-ben megküldjük.
ÁRAK ÉS AKCIÓK
A honlapon közölt összes ár végleges. Folyamatos akció esetén vevőink az akcióban résztvevő termék árából engedményt kaphatnak. A termékek árai előzetes értesítés nélkül változhatnak. A vevők részére a vásárlás időpontjában érvényes termék árát számlázzuk.
KÜLDEMÉNYEK / SZÁLLÍTÁSI FELTÉTELEK
A terméket Magyarország területén belül bárhová kiszállítattjuk. A termékeket a Megrendelőlapon megadott címére futárszolgálat segítségével juttatjuk el. A fizetés módja utánvét, készpénzzel az áru átvételekor. Az olyan területeken, ahol a futárszolgálattal történő kiszállítás nem megoldható, a Magyar Posta végzi a kiszállítást. A kiszállítások hétvége, és munkaszüneti napok kivételével, naponta történnek.
PÉNZ VISSZAFIZETÉS
A visszáruról, vagy elállásról e-mail útján kell igénylést küldeni: support@arthroneo.com. Az igénylésben a vevő köteles az igényét indokolni. Fenntartjuk magunknak a jogot a vevő igényének a visszautasítására, ha a panaszának a megalapozottságát ésszerűtlennek tartjuk.
Elállás esetén a visszaküldött terméknek a kiszállításkor jellemző (új) állapotban kell lennie, bontatlan, vagy sértetlen csomagolásban, az értékesítés előttinek megfelelővel azonos, teljes eredeti csomagolásban.
A visszáru elfogadásához Önnek fel kell tüntetnie a megrendelési számot, valamint a megrendelő személye által a megrendelő lapon megadott adatokkal megegyező adatokat.
A vevőnek két esetben áll jogában a megvásárolt terméket visszaküldeni, és cseréjét kérni egy másik termékre, vagy a termék árát kérheti vissza:
1. Ha cégünk hibájából történt a probléma (más terméket kapott, mint amit megrendelt, vagy a kapott termék minőségileg kifogásolható), a vevő visszaküldheti a terméket a megrendelés leadásától számított tíz (10) napon belül, ilyenkor a szállítás költségét átvállaljuk.
2. Ha a vevő nem a fenti objektív okok bármelyike miatt dönt a termék visszaküldése mellett, a cég fenntartja magának az igény visszautasításának a jogát. Ha panaszát továbbra is fenntartja, a vevő a terméket a kiszállítástól számított 10 (tíz) napon belül küldheti vissza. Ebben az esetben, minden szállítási költség, valamint a termékek árában felmerülő bármilyen különbség a vevőt terheli.
A termékeknek minden esetben a vevő által átvett állapotban, sértetlenül, bármilyen rongálódástól mentesen, és az eredeti csomagolásukban kell lenniük. Ha nem küldik vissza 10 (tíz) napon belül, üzletünk nem köteles semmilyen pénzösszeget visszaadni.
A Kikötések és feltételek alapján, és a termék visszaküldésének elfogadásával, a vevő vagy egyenértékű termékre, vagy pénz visszafizetésre jogosult. A pénzösszeget a termék beérkezéstől számított 90 (kilencven) napon belül fizetjük vissza a vevő részére.
Ismételt visszaküldések, vagy pénz visszafizetések esetén, akkor, ha cégünk kizárólagos hatáskörében úgy véli, a vevő a termék visszaküldési jogával visszaél, vagy rosszhiszeműen jár el, cégünk a termék visszafogadását megtagadhatja, még abban az esetben is, ha ezzel ellentmond a Felhasználási feltételekben megfogalmazottaknak.
Az itt leírt kikötések a törvények által meghatározott semmilyen fogyasztói jogokat sem befolyásolhatnak.
AZ ÖN, MINT ÜGYFÉL KÖTELESSÉGEI:
Ön felelős azért, milyen terméket választ, és az megfelel-e az Ön céljainak. A vevő nem sértheti meg cégünk szolgáltatásainak épségét, biztonságát és/vagy elérhetőségét.
● Kérjük, valós vezetéknevet, utónevet, levelezési címet, telefonszámot és e-mail címet adjon meg.
● Fizesse ki a megrendelt termékek árát.
● A kiszállításkor tartózkodjon a szállítási címként megjelölt helyen, vagy bízzon meg az átvétellel valakit önmaga helyett.
● Ne hamisítson megrendeléseket.
● Ne hamisítson termékismertetőket, és ne adjon meg semmilyen megtévesztő információt a termékről.
KIKÖTÉSEK ÉS FELTÉTELEK
A cég fenntartja magának a jogot, hogy jelen kikötéseken és feltételeken bármikor módosítson, de a vevőre mindig azok a kikötések és feltételek érvényesek, amelyek akkor voltak érvényben, amikor a megrendelését leadta. A módosítás, vagy a megújítás a bármilyen változtatásról szóló szöveg közlésekor lép hatályba. Kérjük, időnként ellenőrizze a honlapon található kikötések és feltételek oldalt az időközben bekövetkezett esetleges változásokért.
IRÁNYADÓ JOG - BÍRÓI ILLETÉKESSÉG
A jelen Megállapodásra az európai és a magyar törvények az irányadók, különös tekintettel azokra a törvényekre, amelyek az e-kereskedelemmel, távértékesítéssel és fogyasztóvédelemmel kapcsolatosak, és kizárólag a cégünk székhelye szerinti bíróságok illetékesek.
TERMÉKEK
A weboldalon elérhető termékek csúcsminőségűek, és minden szükséges előírásnak megfelelnek. A termékek a minőség és a felhasználás tekintetében is teljes körű elemezéseknek lettek alávetve. Az Internetes üzletünk által meghatározott bármilyen más célra történő felhasználásért, vagy alkalmazásért kizárólag a vevő a felelős.
SZEMÉLYES ADATOK VÉDELME
A honlapunk keresztül vásárló ügyfeleink személyes adatai szigorúan bizalmasak maradnak, és azokat kizárólag a fentiekben meghatározott, és tájékoztatási célra használjuk fel. Az a tény, hogy Ön a személyes adatait megadja, azt jelenti, Ön elmúlt 18 éves, és hozzájárulását adja az adatoknak a cégünk által történő kezeléséhez. Az Ön személyes adatait harmadik fél részére nem adjuk át, kivéve, ha büntetésvégrehajtó hatóságok jogi eszközzel arra köteleznek bennünket.